Előszó

Ez a történet négy évvel a Harry Potter történetek előtt játszódik. A helyszín Phannonia, azaz Magyarország varázslónyelven.

A helyi jellegzetességek, sámánok, furcsa lények mind  szerepelnek a magyar mitológiában vagy a néprajzi leírásokban.  ( A Házi Murmucot kivéve, mely az író agyszüleménye.)

A szereplők nevei az Ősi magyar nevek gyűjteményéből származnak, vagy az ott szereplő nevekből képzettek. (Pld. Kaplony/Kaplonia "Tigris"/ "Nősténytigris"). 

Honnan tudtak a roxforti vendégek perfekt magyarul beszélni? A recept a következő: "Vedd egy mérgeskígyó nyelvét, tedd rá az idegen nyelv szótárát és nyelvtankönyvét, hagyd rajta egy éjszakáig. Reggel fogyaszd el a nyelvet, és ezután anyanyelvi szinten fogod beszélni az idegen idiómát."

J. K. Rowling írónőt illeti minden jog, szereplőit csak a maga kedvére szerepelteti az író, semmiféle anyagi haszna nem származik belőle.

És kezdődjék a történet!

 

Prológus
Egy kellemetlen küldetés

- Így hát, kedves Pomona Bimba professzor és Perselus Piton professzor, szívesen venném, ha a Roxfort Varázslóiskolából önök kelnének útra a Phannon Varázslat- és Bűbájkutató Intézet meghívására - fejezte be mondanivalóját Albus Dumbledore, apró mosollyal.
- Ezt nem gondolja komolyan! - Perselus Piton, a roxforti bájitalkészítés professzora dühösen szorította össze vékony ajkait. - Nagyon jól tudja, hogy a nyári szünetben is rengeteg dolgom van!
- Tudom, tudom, de jó lenne, ha figyelembe vennéd, hogy neked is szükséged van kikapcsolódásra... Utazás, kalandok... - Dumbledore-t nem lehetett csak úgy elhallgattatni.
- Kikapcsolódásra? Mi abban a kikapcsolódás, ha elutazunk az isten háta mögé valami elmaradott országba, vademberek közé? Kalandok... Már maga az is kaland lesz, ha épségben vissza tudunk onnan jönni! - gúnyolódott Piton.
- Én viszont azt hallottam, hogy Phannonia igen szép ország, és a lakói barátságosak - szúrta közbe Bimba professzor.
- Ja, barátságosan szórnak ránk mindenféle elmaradott varázsigét...
- Tanulmányozhatnánk a phannonok sajátságos varázsmódszereit - folytatta Bimba.
- Mindenféle alsóbbrendű animágiát!
- A csakis ott található mágikus lényeket...
- Csak nem a mesebeli csibemanót óhajtja kielemezni?
- Tudom, egyedülálló gyógynövényeket is termesztenek...
- Bármelyikből vehet az itteni varázslóboltokban!
Pomona Bimba most már végképp kijött a béketűrésből, hiába volt a Hugrabug-ház vezetője. Hát igen, Perselus Piton professzor ilyen hatást tett mindenkire a gúnyolódásával.
- Ha szükséges, akkor egyedül is útra kelek! Albus, rám számíthat ebben az ügyben! Most elmehetek? - kérdezte kipirosodott arccal.
- Természetesen! Köszönöm, Bimba professzor!
- Szívesen!
- Durr! - kiáltott fel a becsapott ajtó, majd hozzátette: - Juj! Au! Ez fájt!
Perselus Piton bosszankodva nézett előbb az ajtóra, majd Dumbledore-ra. Arra számított, hogy az igazgató dühös lesz, de az bizony majd' felrobbant a visszafojtott nevetéstől!
- Mi ezen a nevetnivaló, Albus? - A bájitalok mestere most már egyre jobban felidegesítette magát a fura szituáción.
- Milyen jól működik a Commentator-varázslatom... Na, meg hát nem gondoltam volna, hogy a Hugrabug-ház vezetője bátrabb, mint a Mardekáré... Ha a diákok megtudják... Hehe...
Piton arca kezdett elvörösödni.
- Csak nem lenne olyan indiszkrét...
- Ha az ajtónak szája van, akkor a falnak akár füle is lehet... Már nem emlékszem, tettem-e arra valami bűbájt...
Piton maga sem tudta, hogy felrobbanjon, vizsgálja meg a falat, vagy pedig...
Csodálkozva hallotta saját hangját:
- Elmegyek abba az intézetbe Bimba professzorral. Talán mégis van ott valami érdekes bájital-hozzávaló, vagy használható praktika.
Dumbledore hamiskásan bólogatott.
- Jól döntött, Perselus! Meglátja, tanulságos lesz! Egyébként az sem mellékes, hogy így szerzünk egy jó pontot a Mágiaügyi Minisztériumban is...
Piton egyszeriben mindent megértett. Tehát erre ment ki az egész! Talán mégsem lesz hiábavaló ez a küldetés.
- Akkor nekilátok a csomagolásnak, igazgató úr! - jelentette ki hűvösen.

Egy hét múlva a Roxfort két professzora Phannonia egy elhagyatott részén, valami óriásmocsár mellett várakozott a járműre, amely a Phannonia Varázslat- és Bûbájkutató Intézetbe szállítja õket. Bimba professzor érdeklődve szemlélte a dús növényzetet, míg Piton fel-alá járkált magában dühöngve. A szokásosnál is sápadtabb arcát a zsupszkulcsnak köszönhette, mert a gyanús tárgy sebessége kis híján beleszorította a lélegzetet. Érdekes módon Bimba professzorra ez nem volt érvényes. Arca éppen olyan pirospozsgás volt, mint máskor.
- Hagyja már abba ezt a mászkálást, Perselus, inkább nézze ezt a csodás környezetet - szólt oda barátságosan kollégájának. A kopott szõrrel borított ivóedényt - a zsupszkulcsot, melyet az itteniek "kulacsnak" neveztek - a kezében tartotta.
- Inkább az eget kémlelné! Állítólag  látható lesz az a különleges szállítóeszköz - morogta Piton.
- Felesleges. Már ott jönnek.

Valóban, a távolból fekete pontnak látszó tárgy lassan egy fedett hintóvá változott, amelyet két thesztrál húzott. A bakon két fiatal varázsló ült kurta talárban, furcsa, kicsi süveggel a fejükön. Szépen, puhán landoltak mellettük. Piton a szemét forgatta. Micsoda elmaradott közlekedés! Bimba viszont széles mosollyal figyelte a két kocsist, amint leugranak ülõhelyükrõl, majd mélyen meghajolva üdvözlik õket.
- Jó napot kívánunk, tiszteletreméltó vendégek! Legyenek üdvözölve hazánkban! Ankisza Ajándék, az intézet igazgatónõje nagyon várja önöket!
- Én is jó napot kívánok önöknek! - felelte Bimba professzor, aki alaposan felkészült az itteni illemszabályokból. - Pomona Bimba professzor vagyok, a kollégám Perselus Piton professzor. Köszönjük a kedves fogadtatást!
- Részünkrõl a szerencse! Mindketten kisegítő kutatók vagyunk az intézetben, én Tars Fahaj vagyok, a társam Bölömbér Kövecs.
Piton összehúzott szemmel méregette a két kutató-kocsist. Hogyan süllyedtek idáig... Vagy az intézet ilyen szegény lenne, hogy maguk csinálnak mindent, beleértve a fõzést, takarítást is?
- Kérem, foglaljanak helyet a hintónkban! A csomagokkal nem kell bajlódni, a turulok hozzák utánunk. Ha némi frissítőre van szükségük, azt is találnak bent. - Tars egy pálcaintéssel kinyitotta a hintó ajtaját, és ezzel együtt egy kényelmes lépcsõ is leereszkedett a földre. Bölömbér udvariasan tartotta az ajtót, míg utasai felszálltak.

A hintó belülrõl nagyon kényelmes és ízléses volt. Fotelnyi, párnázott ülések, széles, jó kilátást biztosító tiszta ablakok, italszekrény... A professzorok kényelembe helyezték magukat. A távolban Piton hat óriás sólymokhoz hasonló ragadozómadarat látott repülni, csõrükben a poggyásszal. Szóval ezek a turulok.
- Milyen jól nevelt vademberek, igaz, Perselus? - szólt csípősen Bimba.
- Maga mindig is túl hamar ítélte meg a dolgokat. Ne feledje, ez csak a fogadtatás volt - felelte közönyösen Piton. Közben a lent elterülõ, áthatolhatatlannak tûnõ mocsarat nézte. Azt el kellett ismernie, hogy az intézet helyét legalább jól választották meg. Nincs az a mugli, aki bemerészkedne ide...
Hirtelen erõteljes széllökések rázták meg a hintót, aztán elsötétült az ég, a távolban pedig villámok cikáztak. A kocsiba behallatszott a két kutató-kocsis hangja:
- Ez meg mi a fene? A békaelõrejelzõ szép idõt jósolt!
- Én azt hiszem, jobb lesz leszállni, Tars...
- Az igazgatónõ megnyúz minket, ha nem érünk időben vissza!
- Ökörfi, ez nem igazi vihar!
- Miért, szerinted micsoda?
- Valamelyik garabonciás jön! Talán maga a vén Barakony! Tudod, hogy vele nem tudtunk egyezséget kötni!
- Mit jelent ez az egész? - A hintóban Piton rákényszerült, hogy a - szerencsére rögzített - ülés karfájába kapaszkodjon. Dühösen meredt Bimbára. - Mi az a garabonciás, és miért kellene leszállnunk?
- Miért nem olvasta el Dumbledore ajándékkönyvét? A garabonciások renegát varázslók, sárkányháton lovagolnak a maguk idézte viharban... Azt hiszem, bajban vagyunk.
- Igen, ha ezek a csökkent értelműek még sokáig vitatkoznak a leszálláson! Na, ez aztán a meglepetés...
Hirtelen Tars hangja szólalt meg a hintóban.
- Elnézést kérek, kedves vendégek, de le kell szállnunk a földre egy kis idõre... A poggyászukért ne aggódjanak, a turuloknak nem árt a vihar...
- De nekünk annál inkább, ha feleslegesen udvariaskodik ahelyett, hogy cselekedne, maga féleszû! - felelte dühösen Piton. Fekete szeme villámlott a haragtól. A hintó csaknem megpördült maga körül, a thesztrálok erejüket megfeszítve próbáltak egyszerre küzdeni a széllel és az esõvel. Lassan, keservesen értek földet.
Valamelyik varázsló leszállt az ülésrõl, és a megviselt thesztrálokat zablán ragadva bevezette valami barlangféleségbe. Ám az állatok itt sem nyugodtak meg, reszkettek és a földet kapálták, a kocsis-kutatók viszont láthatóan jobban érezték magukat valamelyest a fedett helyen. De megkönnyebbülésük hamar véget ért: kürtszó hallatszott a közelbõl, majd  váratlanul egy harmadik thesztrál és lovasa léptetett be a barlangba, valami ezüstös pókhálószerûségbe burkolózva.
- Jaj, egy szellemlovas, most mit csináljunk? - hallatszott az ijedt Bölömbér hangja.
- Szép kis fogadtatás, ostoba! - válaszolt gúnyosan a "szellem". - Ennyire vaksi vagy, hogy már meg sem ismersz? Melyikõtöknek támadt az a zseniális ötlete, hogy egy kiszáradt folyómeder üregébe vigye a vendégeket meg a thesztrálokat? - folytatta dühösen.
Mindez igen jól hallatszott a hintóban is, és Bimba csodálkozva, Piton pedig érdeklõdve hallgatta az újonnan jöttet.
- Szerencsétek, hogy még nem szakadt a nyakatokba ez a nyomorúságos hely! - folytatta az okítást a nyilvánvalóan értelmes jövevény. - Hoztam magammal viharvédõ köpenyeket, felveszi mindenki, azután pucolás innen!
- Kaplonia, nincs jogod így beszélni velünk... - motyogta Tars.
- Jó, akkor csak a vendégeket meg a thesztrálokat mentem - fenyegetõzött dühösen ki-tudja-kicsoda Kaplonia. Egy dobbanás hallatszott. Talán leesett a hátasáról?

A hintó ajtaja lassan kinyílt.
A benézõ arcot elfátyolozta a viharvédõ köpeny csuklyája, de udvariasan fejet hajtott, üdvözlést mondott, és átnyújtott két vékony, ezüstös köpönyeget Pitonnak, mivel õ ült közelebb hozzá. A professzor látszólag közömbösen fürkészte a váratlan jelenséget. Valószínűleg boszorkány lehetett, mivel kicsi kezei voltak, és a hangja is nőies. Határozott egyéniség, nem lehet valami fiatal... Viszont bátor, és helyén van az esze - gondolta Piton.
Közben a thesztrálokra is felkerült a rájuk szabott viharvédõ, majd a Kaploniának nevezett rátette kezét a baloldali állat nyakára, és kifelé indult az üregbõl. Azok engedelmesen követték, miközben vezetőjük halkan beszélt hozzájuk.
Szerencsésen kiértek a szabad ég alá. Tars hirtelen, kelletlenül  így szólt: - Bocsánatot kérek, és egy viharvédõ köpenyt.
Megkapta, annál is inkább, mivel a villámok még mindig ijesztõen közel cikáztak hozzájuk. Sõt Bölömbér is kapott egy köpenyt, illetve kapott volna, ha a szél ki nem csavarja a kezébõl, és messze nem repíti.
- Most mi lesz? - nyöszörögte az ügyetlen varázsló. - Maradjak? Jaj, itt fogok pusztulni... Segítség!
A Kaploniának szólított thesztrállovas elfordulva levette a viharvédõjét, egyúttal a fejére húzott egy közönséges víztaszító csuklyát. Felmászott a bakra, és belecsavarta Bölömbért az ezüstös köpenybe.
- Ezért jössz egy kávéval és dohánnyal, ha megmaradok élve - viccelõdött, hogy a varázslónak eszébe ne jusson tiltakozni.
- Hozzám, Komor! - És a nagy thesztrál engedelmesen odaléptetett, hogy nyeregbe szállhasson.
Piton összenézett Bimbával, és kiszállt a hintóból, mielõtt még a jövevény boszorkány átmászhatott volna hátasára. A professzor szó nélkül levette magáról a viharvédõt, és Kaploniának nyújtotta azt. A két varázsló ledermedt a csodálkozástól, Kaplonia pedig leszállt a bakról. Most látszott csak, hogy Piton válláig ér - fel kellett emelnie fejét, hogy ránézhessen. Zöld szemek villantak ki a csuklya sötétjébõl, egyenesen Piton fekete szemébe. A professzor érdeklődést látott ebben a pillantásban, meglepetést... Csak nem legilimenciát próbál ki rajta ez a nő? Pálcája nincs ugyan, de ki tudhatja…
- Köszönöm, de nem fogadhatom el - mondta halkan a boszorkány. - Most a védelmezõjük vagyok, az önök biztonsága a fontos, nem az enyém. Kérem, szálljon vissza. Hamarosan az intézetben leszünk mindannyian.
- Ahogy óhajtja. Pedig azt hittem, magának esze is van. - Perselus Piton nem tagadhatta meg magát. Visszaszállt a hintóba, és mogorván hátradõlt az ülésen.
-Természetesen van eszem, de rám bízott feladatom is- hallotta a választ a fejében.Talán valamiféle telepátia? – futott át rajta a gondolat.

Kaplonia Komor hátán elõrelépett a lassan csituló viharban. Nem törõdött a villámokkal, a csöpörgõ esõvel, csak nyugtatóan dúdolt a thesztráloknak. A hintó eleinte kissé zötyögött, de azután a varázslók által készített útra érkeztek, és simán gurult elõre a Phannon Intézet pislogó fényei felé. Mire áthaladtak a széles kapun a fedett bejárathoz, az eső is elállt.
A Roxfort professzorai épségben megérkeztek küldetésük színhelyére.
Pompás fogadtatásban részesültek a kimerült utazók: egyelőre senki sem akarta zaklatni őket. Maga az igazgatónő, Ankisza Ajándék mondott egy rövid fogadóbeszédet, kitérve az "úton elszenvedett kellemetlenségekért" való bocsánatkérésre is. Majd egy fiatal boszorkány a szobáikba vezette Bimba és Piton professzorokat. Meleg tea és aprósütemények, fürdő, kényelmes ágy... Biztonság. Hát igen.
Mégiscsak elviselhető lesz talán az itt-tartózkodás.

2.fejezet
Perselus Piton álmatlan éjszakája

 

A fárasztó kaland sem volt elég Perselus Pitonnak, hogy álomba merüljön a puha ágyban, melyet neki vetettek meg. Elvégre szokatlan volt számára, hogy tehetetlen szemlélőként éljen át egy ilyen utazást, és jóformán ne is értse, mi történik körülötte; hogy mások mentsék a biztonságságát, és a tetejébe még a segítségét sem fogadják el! Maga sem tudta, miért akarta a viharvédőjét ráadni a láthatóan önfejű, makacs "megmentőjére", s miért dühödött meg  a visszautasításon. Talán már túl régóta tanít, és megszokta, hogy az ő feladata a tanítás mellett a védelem is...
Meg az a garabonciás dolog...
Elővette pálcáját, s egy suhintásra a kezébe repült Dumledore ajándéka. <i>Mindent-Thudó, avagy Phannónia népének és földjének leírása varázslók és boszorkányok részére</i> - hirdette büszkén a cím. A címlapon kerek kis dobot verő, befont hajú férfiak és nők táncoltak egy máglya körül. Némelyikük szívélyesen integetett feléje a kezében tartott hosszú botjával.
Vademberek?

Piton bosszúsan letette a könyvet. Rájött, hogy a Kaplonia nevű boszorkány zöld szemei járnak az eszében. Vajon hol lehet a nő? A hintóból való kiszállás után csak egy pillantást vetett rá - Komort és a kifogott két másik thesztrált vezette el éppen a szomszédos, fehérre meszelt épület felé. Lehajtott feje, görnyedt alakja fáradtságot sugallt, és talán mást is... Bizonyára már lepihent ő is, elvégre megérdemli, akárhogyan is vesszük - gondolta Piton.

- Na, ne légy te abban olyan biztos, feketegyerek! - szólalt meg egy gúnyolódó visítás a szoba sarkából.
- Kicsoda vagy, és milyen jogon visongatsz itt a szobámban? - Piton pálcáját megragadva fordult a hang felé. De még Lumost sem kellett mondania, az apró, nagy fülű lény kisétált eléje, rábámulva nagy, kerek szemeivel.
- Murmuc vagyok - jelentette ki öntudatosan a rémecske. Apró nyúlra hasonlított leginkább. - Házi murmuc. A manók itt felejtettek a szobádban, mikor Villám elszabadult, és mindenkire szükség volt a tűzoltásnál meg a Reparo-varázslatoknál. Azért küldtek értetek, mélyen tisztelt vendég, két olyan balkezes alakot, mint Bölömbér és Tars Fahaj.
Perselus Piton nem engedhette meg magának, hogy mulasson holmi murmucon, még ha az említett példány házi is. Így hát szigorúan vallatóra fogta:
- És mit csináltál a szobámban?
- Hát, takarítottam. A gonosz, káros energiákat eszem. De csak azt, amelyeket megtalálok. Ezért vagyok házi murmuc.
- Miért csúfolódtál velem?
- Mert nem szóltál hozzám, meg olyan kedvem is volt. Elnézést kérek, uram. Szóltál hozzám, most már illedelmes leszek.
Piton leült. Rémes ország! Rémes lények! Garabonciás, tűzokádó akármicsoda, félkegyelmű kísérők, murmuc...  
- Segíthetek valamiben? - udvariaskodott az apró lény.
A professzor már nem is törődött vele, annyira elfoglalta, mit fog mondani Dumbledore-nak, ha ép bőrrel hazajut. Bár ez valószínűnek tűnt, hiszen nehezebb helyzetekből is kivágta már magát...
- Hallottam a gondolataidat, uram! - visította a házi murmuc váratlanul.
- Mi közöd hozzájuk? - dühödött meg a professzor.
- Mert Kaplonia Fagyottűzre gondoltál! Ő a becseseim egyike. Ő tanított, ő hozott ide. Örülök, hogy gondolsz ráááá!  – A kis lény az utolsó szót megsokszorozott hangerővel jelentette ki.
Piton most már elhatározta, hogy házi vagy nem házi, de kidobja a murmucot az ablakon. Még megszégyeníti a fecsegése, ha meghallja valaki. Tanulmányútra jött, nem nőkkel foglalkozni. Meg különben is, még csak az arcát sem látta a boszorkánynak, ráadásul nem az ilyen mogorva, rossz külsejű férfira buknak a nők...
- Mi abban a rossz, ha rá gondoltál, uram? - A murmuc csak nem fogta be. - Kaplonia Fagyottűz nem pihen. Abban egyetértek urammal, hogy megérdemelte volna. Csakhogy az egyik thesztrál, amely a hintótokat húzta, vemhes volt. A megerőltetéstől megindult az ellés. Kaplonia Fagyottűz az istállóban a csikó életét próbálja megmenteni. Az anya már életben marad.
Úgyis jövök ennek a boszorkánynak eggyel, morfondírozott Piton. Legalább megadom a tartozásom.
Még ki sem varázsolta poggyászából a bájitalos dobozát, mikor a murmuc már lelkesen visította:
- Hiszen ez remek! Jöjjön csak utánam, mutatom az utat, uram!

A thesztrálistálló elkülönített részében Kaplonia Fagyottűz minden erejével próbált gyógyító energiát adni a koraszülött, apró csikónak. Kezét egy pillanatra sem vette le a szívtájékáról, erősítő ráolvasásokat, imádságokat motyogott. Átázott ruhája gőzölgött a testén átfolyó energiától, mégis didergett. A három házimanó-segítő közül valamelyik időnként visszaterítette vállára a kopott pokrócot, de az újra és újra lecsúszott róla.
Szörnyű nap!
Az elszabadult sárkányfióka megfékezése nem volt egyszerű. Villám nagyon megijedt egy felelőtlen asszisztens petárdájának robbanásától, és órákig kellett nyugtatgatnia az ijedt teremtményt, mielőtt az befejezte volna a tüzes lihegést. A helyére vinni még nehezebb volt. A két féleszű tanársegéd elindult helyette a Roxfortból érkező vendégekért, de Bársonyt és Barkát fogták be a bűvös hintó elé. A hím thesztráloktól féltek, a heréltekben meg nem bíztak meg. Bársony csak egy hónap múlva ellett volna... Csak baja ne essék…

Kaplonia  thesztráljait nemcsak azok láthatták, akik már találkoztak a halállal. Szárnyas lovak és thesztrálok keresztezésével sikerült elérnie, hogy állatait mindenki tudja lovaglásra, vagy fogat elé használni. Nagyon aggódott a vemhes Bársonyért, az ígéretes csikó anyjáért…
Senki sem akarta visszatartani a garaboncvihar kitörése miatt. Ankisza is tudta, hogy a mentőakcióról nem lehet lebeszélni, örült, hogy valaki egyáltalán hajlandó elindulni a vendégekért. Na, meg a fogatért.

Kaplonia megengedett magának egy apró szünetet. Az eredetileg csordultig telt kávéskancsóban már csak a negyede lötyögött. Jót húzott belőle. Váratlanul a férfi jutott eszébe... A vendég. A sötét hajú, a fekete szemű, sápadt professzor, ahogy állt, és felé nyújtotta a viharvédő köpenyt. Mintha tudta volna, hogy a Nagy Barakony azonnal villámmal sújtaná, ha tudná,  hogy pont ő mászkál a viharának peremén. Érezte, hogy a férfi őszinte, segíteni akarja. A szemébe nézett, biztosra ment. De nem fogadhatta el a segítséget, és ezért most haragszik rá az ismeretlen... Hát ez van.
Koncentrálj! Feladatod van.
Kaplonia  visszarakta kezét a már alig dobogó szívre, a házimanók pedig tovább dörgölték a thesztrálcsikó testét, ahol csak bírták.

- Ez alkalommal megengedi, hogy segítsek?
Nem akart hinni a fülének. Ilyen nincs! Rágondol valakire, és az egyszeriben itt terem. Hogy találna ide különben a vendég, aki csak ma érkezett az intézetbe? Talán hallucinál a fáradtságtól? Felnézett a mellette álló sötét taláros férfira. Gúnnyal vegyes érdeklődést látott a fekete szemekben.
Ebben a véres-vizes, átázott munkaruházatban egyenesen ronda látvány vagyok. És aztán? Dolgozom.

A boszorkány barna haja valamilyen furcsa kontyba volt kötve. Kézzelgyógyítással foglalkozott, mikor megszólította. Lassan felnéz rám - gondolta Piton. Legalább a korát megsaccolhatom. A megviselt arc azonban nem volt épp saccolnivalóságra alkalmas állapotban. Szív alakú arc, magas homlok, szögletes áll, telt, érzéki ajkak, széles orr. És azok a zöld, zöld szemek. Hasonlítanak...
Na, ezt azért nem!
És most mit fog válaszolni?

- Köszönöm, ha segít nekem. Tudna valami élénkítő szert adni? A maradék kávéval bevehetem.
Perselus Piton régen tapasztalt ekkora bizalmat. Ráadásul Kaplonia Fagyottűz arcán nyoma sem volt viszolygásnak, gúnynak, megütközésnek. És semmi félelem sem volt benne.
Ez eldöntötte a dolgot.
A legjobb élénkítő bájitalt vette elő, amely nemcsak a fáradtságot űzte el fél órára, hanem még a testet is melegítette. Piton figyelmét nem kerülte el, hogy a boszorkány fázik, reszket a mágikus erőfeszítéstől. Letérdelt a nő mellé, és a világoszöld folyadékot beleöntötte az üvegkancsóban lötyögő kávémaradékba. Billegette egypár másodpercig az edényt, majd a hideg kézbe nyomta. Furcsa gondolata támadt, nevezetesen az, hogy szívesen magához ölelné ezt a boszorkányt felmelegítés céljából, ha az ital mégsem hatna.
Kaplonia egy kortyra lenyelte a bájitalos kávét, mire rögtön megtelt energiával, és nem is fázott már. Piton enyhe csodálkozással figyelte, hogy a boszorkány keze zöld sugarakat bocsát a kis thesztrál már alig pihegő testébe, mire is az állatka szemmel láthatóan gyarapodni, fejlődni kezd. Lassan akkora lett, mint egy rendes időben született thesztrálcsikó: kapálózott, fújtatott, felemelte a fejét.
A házimanók üdvrivalgásban törtek ki, és egymást ölelgették. Valahonnan a murmuc is előkerült, örömében visongatva.

Kaplonia Fagyottűz most már levette kezét a jövevényről. Pitonra nézett, zöld szemeiben valami távoli szikra táncolt. És még rá is mosolygott a kifejezéstelen arcra.
- És még azt sem tudom, mi az ön neve...
- Eszébe jutott végre, hogy illene bemutatkoznunk egymásnak?
- Talán eddig ráértünk a formaságokra, jó uram? Csak vészhelyzetekben találkoztunk!
- Hát akkor pótoljuk a formaságokat. Perselus Piton, bájitaltan professzor vagyok a Roxfortból.
A boszorkány feléje nyújtotta kezét.
- Kaplonia Fagyottűz, a veszedelmes lények felügyelője és az Intézet biztonsági megbízottja, szolgálatára.
Udvariasan kezet fogtak. Pitont mintha enyhe áramütés érte volna. Milyen kicsi, finom keze van - gondolta.
Milyen meleg, gyengéd az érintése - jutott eszébe ugyanakkor a boszorkánynak.
Felálltak, bólintottak egymás felé.

Kint egy kakas kukorékolni kezdett. Hajnalodott.
Piton szégyellte magát, mivel egy teljes percig akaratlanul is a csábításra gondolt; ő, az egykori halálfaló, a gyilkos, a sötét varázslatok tudora! Ez a nő itt nem érdemel ilyet, hiszen semmit sem tudhat a múltjáról. Közönyös ábrázatot erőltetett magára.
- Most már pihenjen is valamit, viszontlátásra.
- Minden jót, viszontlátásra - búcsúzott Kaplonia. Az ő arca is kiüresedett, aztán elindult végre a szobájába. Mégsem volt annyira szörnyű ez a nap, de jobban teszi, ha nem megy sokat Piton professzor közelébe. Egy köztiszteletben álló férfi soha nem érthetné meg őt. Fanatizmusát, az Anakonda Társaság tetteit, saját veszélyes varázshatalmát… Nem szabad, hogy feladja önként választott magányát.
A kakas ismét kikiáltotta a reggelt.








 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Rokonlelkek hatalma 1. rész (+16!)
Perselus Piton (Aliran oldala) - © 2008 - 2025 - pitonfic.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat