Perselus Piton (Aliran oldala)
Olvassunk Perselus Piton professzorról, kedvenc bájitaltanárunkról! Fanficeket szívesen várok íróiktól a már meglevők mellé.
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
ROKONLELKEK HATALMA 3. (by Aliran)
3.
Dumbledore villámlátogatása. Egy bál és következményei.
A világhírû Albus Dumbledore, a Roxfort nagyhírû igazgatója Romániába utaztában meglátogatja az intézményt! Ilyen rangos vendéget talán még sosem láttak ezek a falak! Igyekezzünk hát minél jobb benyomást kelteni, fogadjuk méltóképpen!
Összeült az agytröszt, nagyban tanakodtak, miféle programot kellene összeállítani. Nagy segítségükre volt Pomona Bimba professzor, jó tanácsainak hála helyet kapott a rendezvények sorában a "Nemzeti és Nemzetközi Édesség és Sütemény-Bemutató" megrendezése. A leghíresebb cukrászok tolongtak a bejárat elõtt, majd a konyhába jutva csaknem az õrületbe kergették kívánságaikkal az ott dolgozó házimanókat és a helyi szakácsokat.
Az ünnepi program végül is így festett:
1. Ünnepélyes fogadtatás
2. Ünnepi vacsora és bál
3. Ünnepi tûzijáték, világító lidércek és sárkány közremûködésével.
A nagy sürgés-forgás nem igazán volt Perselus Piton kedvére.
Kaplonia Fagyottûz története akaratán kívül megrázta. Valahogy közelebb érezte magához. Szerette volna látni (ejnye), de a boszorkány a Házi Murmuccal küldött egy rövid üzenetet, miszerint minden idejét leköti a fogadtatás elõkészületeiben való részvétel. A bálon viszont bizonyára találkoznak majd.
Piton mogorván dolgozott laboratóriumában. Valaki Derűlátó szérum előállítására kérte. (erős koncentrációjú legyen, kéremszépen...)
Az épületszárny jóformán teljesen kiürült, néhány lézengõ megszállott kivételével. Kintrõl durrogás, rohangálás zaja, zörgés, csapkodás, idõnként harsány átkozódás hallatszott .
"Micsoda felhajtás! Ha megtehetném, kihagynám az egészet."
Errõl azonban szó sem lehetett, elvégre Dumbledore látogatása során bizonyára beszélni szeretne vele és Bimba professzorral is. Talán valami különleges megbizatást is a tudomására akar hozni.
Az olyan közönséges kérdések, hogy "mit fogok felvenni", persze egyáltalán nem foglalkoztatták, arról nem is szólva, hogy akad-e társasága a bál forgatagában. Bizonyára meglesz a helye, ahol elüldögélhet a feltétlenül szükséges ideig.
Elszántan dolgozott hát tovább, kirekesztve fejébõl egy sor oda nem illõ gondolatot.
Végre felvirradt a várvra várt nap. Kiöltözött boszorkányok és varázslók sorfala között sétált végig Dumbledore professzor, igen vidám hangulatban. Díszkíséretként az Intézet két legcsinosabb boszorkánya kísérte (alig állták meg vihogás nélkül), hangosan zúgott a vastaps, hurrázással keveredve.
Perselus Piton közönyösen ácsorgott Bimba professzor mögött, elvegyülve a vezetõségi tagok soraiban. Dumbledore még messze járt, ugyanis az ünneplõ tömeg néhány tagja annyira ment a lelkesedésben, hogy kezet akart rázni vele vagy autogrammot kért tõle.
Meglehetõs megrökönyödésére valaki egész egyszerûen belekarolt. Odafordult, hogy helyre tegye a szemtelenkedõt....
- Üdvözlet, Perselus! Igazán jól festesz ma!
A merénylõ természetesen Kaplonia volt, bár igencsak elváltozott külsõvel. Hosszú, feketészöld talárja alatt testhezálló, ráadásul kivágott fekete ruhájában, kisminkelt arcával, lófarokba kötött hajával nem is igen emlékeztetett önmagára. Piton nem bírt elfolytani egy csodálkozó mosolyt.
- Jó napot! Egyik meglepetés a másik után a mai napon! De ez legalább kellemes.
-Na, ezt bóknak veszem. Végre! Jár valami jó is nekem a rengeteg fárasztó feladat után.- sóhaj.
-Nagyon sok dolgod volt?
-Gondolhatod, ha még arra sem volt idõm, hogy megnézzem, hogyan áll a biztonságod.... Pedig szerettelek volna látni.
-Komolyan?
A boszorkány bólintott és megszorította Piton kezét.
-Szívességet szeretnék kérni tõled.
-Nos, halljam.
-Szeretném, ha a kísérõm lennél a bálon.
Derült égbõl villámcsapás! Piton még soha nem volt senkinek a kísérõje semmiféle bálon.
-Hát, ha ragaszkodsz hozzám, legyen.- egyezett bele kelletlenül (?).
-Micsoda kedves ünnepség!
Dumbledore széles mosolya, enyhén lecsúszott szemüvege és a kezében tartott teli süteményestányér mind-mind azt igazolta, hogy remekül érzi magát. Barátságosan átbeszélgette magát az édességekkel megrakott asztaltól a fontos vendégeknek fenntartott fõhelyig, a hosszú asztalig, amelyet legalább hatvanan ültek körül. Az ülésrend már felborulóban volt az elfogyasztott alkoholmennyiség és a lelkesen (bár még viszonylag csekély hangerővel) kornyikáló zenekar hatására, egyesek egyenesen arra vetemedtek, hogy asztalokat varázsoltak félre, s a rögtönzött táncparketten ugrándoztak.
A bál kezdete előtt, természetesen.
A Roxfort igazgatóját szívélyesen integetve hívták több helyre is, de ő a homályos asztalvég felé igyekezett, ahol iskolájának bűbájitaltanárát látta üldögélni, megszokott fekete öltözékének ünnepi változatában. Furcsa módon nem vágott mogorva képeket, inkább elgondolkodva figyelt.
A mellette ülő csinosan öltözött boszorkányt láthatólag nem zavarta Perselus Piton társasága, fekete ruhája, szépnek nem mondható ábrázata. Nyugodtan falatozott, szemei bizonyos időközökben ide-oda jártak a vendégsereget vizsgálgatva.
-Khm, khm, Perselus, zavarhatlak egy kicsit?
-Parancsoljon, Albus. Már vártam, mikor bukkan föl, miután teljesítette társadalmi kötelezettségeit, és végighallgatta Pomona Bimba lelkes beszámolóját.
-Hát igen... Az udvariasság így kívánja... Apropó, bemutatnál ennek a kedves hölgynek itt melletted?
Mindhárman felálltak.
-Albus Dumbledore, a Roxfort Varázslóképző Iskola igazgatója - Kaplonia Fagyottűz, a kutatóintézet Veszélyes Lényeinek felügyelője- celebrált Piton.
A két bemutatott kezet fogott, barátságosan egymásra mosolyogva.
-Nagyon örvendek, Dumbledore igazgató úr!
-Részemről a szerencse, hölgyem. Szóval maga a sárkányszelidítő? Kíváncsian várom a különleges tűzijátékot. Mesélték, hogy alig tudta rávenni a fióksárkányt a közreműködésre.
- Villám elég félénk teremtés, de ha egyszer rááll valamire, betartja. Köszönjük az elismerést.
Mindhárman visszaültek az asztalhoz. .
Kaplonia kissé arrébb húzódott, hogy ne zavarja a két férfi beszélgetését.
-Nos, hogy tetszik az intézet? Remélem, nem bántad meg , hogy elvállaltad a küldetést.
-Meglepően érdekes az itt-tartózkodás, tanulmányútnak kifejezetten jó.
-Ezt örömmel hallom. És a vendéglátó vademberek nem zavarnak túlságosan?
-Nem különösebben- felelte Piton, akaratlanul is a boszorkányra sandítva. Az oda sem figyelve evett tovább.
Dumbledore észrevette az önkéntelen mozdulatot, nem is állta meg megjegyzés nélkül.
-Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó ízlésed van, Perselus.... hehehe... Van itt valahol citrompor?
-"Limonádé" nevű citromos italt kaphat, Albus, ez helyi specialitás... Mi van az ízlésemmel?
De már csak egy üres széknek beszélt.
A bál folyamán kiderült, hogy a kísérés nem valami fárasztó dolog.
Némi sétálgatás után egy sarokban kötöttek ki, ahonnan jól szemmel lehetett tartani mindent.
Kaplonia most már nyíltan folytatta megfigyeléseit. Senki nem csatlakozott hozzájuk az édes-kettest látván. Legfeljebb az ételt-italt kínálgató házimanók merték megközelíteni őket, így nemsokára kisebb ételhalom és legalább öt italospalack állt a kétszemélyes asztalon.
A tűzijáték is remekül sikerült, de Piton estéje nem telt valami fényesen. Hogy mégis elfoglalja magát, előbb bort, majd Lángnyelv Whiskyt kezdett iszogatni.
Figyelmét nem kerülte el, hogy Kaplonia csak gyümölcslevet, buborékos vizet iszik
A férfi hangulata az elfogyasztott alkoholmennyiséggel egyenes arányban borongósodott. Kezdte bánni, hogy vállalkozott egyáltalán erre az unalmas feladatra, s egyre ingerlékenyebbé tette társnője viselkedése.
A boszorkány megérezte hangulatváltozását. Szelíden Piton vállára tette kezét.
-Kérlek, várj még egy órát, Perselus! Ígérem, ha nem leszek már szolgálatban...
Az indulat vörös ködként öntötte el a bájitalok mesterének agyát. Tehát mindvégig erre ment ki a játék! Spanyolfalnak használták, hogy senki ne zavarja meg a biztonsági megbízott munkáját, és ő még azt hitte...
Olyan dühösen állt fel, hogy a maradék palackok legurultak az asztalról. A tőle telhető legnagyobb sebességgel tört át a táncolókon, a szobája felé.
Becsapta szerencsétlen ajtaját és ruhástul végigfeküdt az ágyon.
Kopp, kopp, kopp.
Piton az órára nézett. Az óra visszanézett rá és közölte:
-Hajnali fél három a pontos idő, uram.
Ki az ördög lehet az ilyen lehetetlen időpontban?
Kopp. Kopp. Kopp.
Na, ez aztán kitartó. De előbb-utóbb úgyis elmegy.
KOPPKOPPKOPPKOPP!
Ez aztán már mindennek a teteje!
Piton az ajtóhoz masírozott, azzal a szándékkal, hogy jó alaposan leteremti és elzavarja az alkalmatlankodó személyt.
Kinyitotta az ajtót...
És ott állt előtte Kaplonia, kissé imbolyogva, zilált öltözékben, félig kibomlott hajjal, mezítláb. Besétált az önkéntelenül félreálló férfi mellett (Piton azonnal bezárta az ajtót mögötte, mert aggasztotta a boszorkány furcsa viselkedése), körülnézett, mintha sosem járt volna ebben a helyiségben. Tekintete megpihent a férfin, majd a következő kinyilatkozást tette:
-Eljöttem hozzád, én fekete hercegem!
Azután belelájult Piton karjaiba.
Most mit csináljon? A nő láthatólag túlzásba vitte az ivászatot, de a legkevésbé sem volt olyan állapotban, hogy kijózanító bájitalt itasson vele. Talán az a legkézenfekvőbb, ha kényelembe helyezi, míg kialussza mámorát.
Erre legcélszerűbbnek az ágya tűnt. Jó széles, puha...
Piton felnyalábolta hát az alélt boszorkányt, ráfektette a bútordarabra. Figyelmét nem kerülte el az elegáns ruházat kényelmetlen volta sem, ezért vetkőztetni kezdte gyámoltját. Leszedte a talárt, majd tanácstalanul megtorpant.
Kibújtassa-e a nőt a testhezálló ruhából? Már a gondolatra reszketni kezdett a keze. Meglepve érezte férfiasságának hirtelen ébredését, s mintha erre reagálna, a boszorkány halkan nyöszörögött, mocorgott az ágyban.
Micsoda helyzet! Olyan visszaélésre csábító...
Ugyan már, tudok uralkodni magamon- biztatta magát Piton, helyet foglalva a bútordarabon. Megsimogatta Kaploniát, magában borzongva a kísértés miatt, majd szándékosan lassú, nyugodt mozdulattal lehúzta azt az átkozott ruhát.
A fehérnemű szerencsére kényelmes és praktikus volt, így annak eltávolításától el lehetett tekinteni...
Mindezen túljutván a férfi saját paplanjába csavarta vendégét, majd sietve helyet foglalt a legközelebbi fotelban. Keményen elhatározta, hogy itt tölti az éjszaka hátralevő részét, teljesen felöltözve.
Elszundíthatott kissé, mert mikor legközelebb az ágy felé nézett, a paplan az ágy mellett tartózkodott, Kaploniáról hiányzott a melltartója, szánalmasan remegve forgolódott az ágyon. Némileg ki is józanodhatott, mert egyenesen feléje nyújtotta kicsi kezét.
-Perselus, nagyon fázom....Melegíts fel, kérlek.
Piton elindult az ágy felé, felvette a leesett paplant, hogy visszarakja rá, de a nő megfogta a kezét.
-Nemcsak ezt kérem. Feküdj mellém te is.
-Biztosan akarod?
-Igen. Sőt jó lenne, ha levetnéd a ruhádat is!
A férfi engedelmesen levetkőzött, befeküdt az ágyba, és kettejükre terítette a paplant. Átölelte Kaploniát, aki reszketve simult hozzá.
-Nagyon szép vagy, én fekete hercegem- suttogta, majd mély, nyugodt álomba merült Piton karjaiban.
Egy nappal a bál után
- Perselus.... Hát mégis utánad mentem....- sóhajtotta egy ismerõs hang.
A férfinak eszébe jutott a tegnapi nap. Valami bálon voltak, Dumbledore-al is találkozott, ivott... Majd váratlan látogató érkezett a szobájába.... Kaplonia.
Nem volt magánál, mert engedte magát befektetni az ágyába, és hívta.... Még szerencse, hogy ezután elaludt.
De mire vélje szavait, meg hogy ébredése után nem menekült el a közelébõl?
-Nahát, micsoda meglepetés....- de torkán akadtak a gúnyos szavak, amikor meglátta a feléje hajló arcot.
-Bocsáss meg nekem, kérlek, nem akartam rádtörni!- könyörgött Kaplonia. -Annyira sajnálom a bálon történteket! Azt hitted, spanyolfalnak használtalak, de ez csak ürügy volt részemrõl. Én... veled akartam lenni.
-Valóban?
-Olyan igaz, ahogyan itt vagyok.
-És?
-Amikor elmentél, rögtön utánad indultam volna, de odajött Dumbledore... Nagyon kedves volt, és sokat beszélt rólad, hogy mennyire nagyrabecsül és megbízik benned.Utána megkínált itallal, pedig én soha nem iszom alkoholt, de nem mertem visszautasítani. Koccintgattunk egy ideig, akkor már nagyon rosszul voltam. Dumbledore elkísért a theszrálistállóig, jóéjt kívánt. Én meg elindultam valamerre...És reggel a karjaidban ébredtem fel.
-Szörnyûség!
-Miért lenne az? Csak az a baj, hogy nem emlékszem semmire!
Piton érdeklõdve nézte a nõt, aki továbbra is simogatta, miközben beszélt. Gyengéd érintése ismét felkeltette vágyát, amelyet az éjjel éppen csak sikerült megfékeznie. Akaratlanul is suttogóra fogott hangon kérdezte:
-Azért maradtál velem, hogy megtudd, történt-e valami közöttünk?
Félelem nélkül nézett az igézõnek mondott zöld szemekbe, s ezúttal a nő nem fordult el.
-Ha tudni akarod, nem éltem vissza a helyzeteddel, pedig nagy volt a kísértés.
-Most eszemnél vagyok, nagyon is. Érzed a kezemet? Látod a szememben a vágyat? Nem a hidegtől reszketek már. Fogadj el engem, én fekete hercegem!
Szenvedélyesen csókolózni kezdtek, először szorosan összesimulva, önkéntelen mozdulatokkal kényeztetve egymást, testükkel és kezeikkel egyaránt. A boszorkányból különös illat áradt, édes, érzéki, semmihez sem hasonlítható. Valóban reszketett, odaadóan, gyengéden húzta magához Perselust. A férfi kezei elindultak testén, cirógatták vállát, mellét, combját, az egyik megtalálta a csiklót, majd a titkos, nedves rést, amely vágyakozva lüktetett érintésétől. A nő végigsimogatta felsőtestét, simogatóan átfogta kemény férfiasságát, majd a vállába kapaszkodott, nyöszörgött, kitárult, akár egy nyíló virág, és ekkor Perselus beléhatolt. Forró volt és szoros odabent, azután mozogni kezdett benne, tánc volt ez, amit nem lehet abbahagyni, s egyre gyorsult a ritmus a szenvedély zenéjére. A kicsi kezek már a derekát szorítják, belemarkolnak az izmokba, vonaglik alatta a test, feljajdul, de nem fájdalmában, és mindent eláraszt odalennt a lüktetés. Már nem bírja tovább, egyre mélyebbre, egyre gyorsabban hatol belé.. elérkezik a pillanat, kilövel, elönti a semmihez sem fogható érzés, nyújtani próbálja a pillanatot, repülnek mindketten.... Egy nyögéssel ráborul a női testre, hajába temeti forró arcát. Érzi az ölelését, hálás és gyengédségtől sugárzó, gyors szívverését saját szívén....
Megnyugszanak lassan, Perselus belenéz a nő szemébe, és lám, most ragyog, akár a legszebb drágakő. Ő tette vele ezt a csodát, és ez büszkeséggel tölti el, hiszen nem férfi az, aki nem tud gyönyört szerezni kedvesének.
Olyannak, aki magától jött hozzá , és őt akarta, önszántából.
- Sikerült megigéztem az igézőt? -te jó ég, most meg évelődik?
-Pimasz!- válaszul egy finom harapást kap a nyakába. -Most nincs kedvem az igézettanról kiselőadást tartani.
- Mihez van kedved?
-Így maradni, melletted.
-Nem fogják hiányolni a Veszélyes Lények felügyelőjét?
Kaplonia elnevette magát.
-Ilyenkor, mármint összejövetelek után, csak a szegény házimanóknak akad dolga. A legtöbben hazamentek, a maradék meg igyekszik kialudni az éjszakát....
-De jó kedved van!
-Hiszen boldoggá tettél. Mért ne lenne jó kedvem?
Perselus Piton elgondolkodva nézett maga elé.
- Miért pont engem választottál?- csúszott ki a száján.-Nem vagyok sem kedves, sem vonzó. Taszítom az embereket, főleg a nőket. A diákjaim rettegnek tőlem Roxfortban, "pincerémnek" csúfolnak. Akkor miért?
-Tényleg tudni akarod?- komolyodott el a boszorkány. -Akkor varázsolj ide egy vaktükröt, csiszolatlan bronzfelszínnel.
-Invito, vaktükör!
-Most felülünk szépen, és mindketten belenézünk...
A tükör kétrészessé változott. Piton az egyik részében önmagát látta, szokásos fekete öltözékében, karba tett kezekkel, gunyoros mosollyal, visszautasító ábrázattal.
A másik részben meglátta Kaplonia Fagyottüzet, de nem azt, aki a tükörbe nézett...
A Veszélyes Lények Felügyelője állt ott fanatikus szemekkel, tekintélyt sugárzó arccal. Fenyegetés áradt belőle, erő és könyörtelenség. Büszke és elérhetetlen nő.
-Ilyennek mutatjuk magunkat a többi embernek .- a boszorkány eltüntette a képmásokat és Perselus vállára hajtotta fejét.
- Annyira megszoktuk már, mint egy kényelmes ruhát, a részünkké vált, igaz? Talán nem is akarunk már mások lenni. Rokonlelkek vagyunk, így vonzódunk egymáshoz. Esetemben az is közrejátszott, hogy tetszel nekem. Nagyon.
Piton magához ölelte, simogatni kezdte az arcát, s arra gondolt, hogy jól történt, ami megtörtént. Szokatlan ugyan, de kifejezetten kellemes, sőt rá nézve még hízelgő is.
-Akkor itt maradhatok ma veled?
Csak egy bólintás és egy csók volt a válasz.
Sámánok vére
Lendületes tempóban haladt munkájával. Ha így halad, hamarosan befejezi, s lesz némi plusz szabadideje.
Megnézi a Veszélyes Lények helyét, hiszen még meg sem fordult arra. (Igaz, hogy az üvegházakat sem látta, de Kaploniát szerette volna viszontlátni, nem Pomona Bimbát.). Hirtelen Rubeus Hagrid jutott az eszébe. A Roxfort vadõre mennyire kíváncsi lenne a helyében!
-Csak óvatosan, Gyöngyvér! Ha lehet, inkább a reszelõt használd.
Kaplonia Fagyottûz a sárkánykarámban állt, szemben Villámmal, aki busa fejét egészen hozzászorította, miközben elõrenyújtotta egyik mellsõ lábát. Karmait egy középkorú boszorkány manikûrözte, ollóval és reszelõvel. Közben arra is figyelt, hogy az értékes sárkánykarom egy odakészített edényben landoljon.
A fióksárkány megnyugodott, mikor Kaplonia magához ölelte a fejét, egyik kezével dörzsölgetni kezdve pikkelyeit.
-Nem sok van már hátra- jegyezte meg a manikûrös.
-Hallod, Villámka?
-Hrrrrrmmm.
-Na, azért!
A jelenet számos nézõje között álló Perselus Piton nyugodtan figyelt. Az odakészített kábító bájitalos fecskendő, kötél és mágikus tûzoltókészülékek ellenére is tudta, nem lesz itt semmi baj. Mindkét boszorkány rutinosan végezte dolgát, a fióksárkány nyugodt volt és együttmûködõ.
A mûvelet befejeztével az edény kilevitált a karámból egy ifjonc kezébe, aki sürgõsen el is vitte. A két nõ viszont nem sietett. A karám sarkába sétáltak - Vihar követte õket- majd egy-egy húsdarabot vettek elő. Elõször a manikûrös, majd Kaplonia etette meg a sárkányivadékot. Jóízû csámcsogás hallatszott.
A tömeg oszladozni kezdett, manikûrös is távozott. Kaplonia egy sárkányorrbökéstõl szép ívben repülve hagyta el a karámot. Hihetetlen módon talpon ért földet, nevetett, tréfásan megfenyegette Villámot.
-Mi a fenét akarsz még, ostoba jószág?
-Talán repetát az ölelgetésbõl.
A boszorkány szeme veszélyeset villant, de mihelyst felismerte Pitont, elvigyorodott.
-Neked is jó napot, Perselus! - ágaskodva egy puszit nyomott a férfi arcára.
-Nos, tetszett a produkcióm?- kérdezte barátságosan.
-Mind a kettõ tetszett.
-Hát, elég nehéz volt megtanulni, hogy ne a fenekemen landoljak.... Tessék?
-Nem fogom magam ismételni, nehogy már elbízd magad, sárkányidomár.
-Szemtelen alak. Na, hagyjuk ezt, mi szél hozott a birodalmamban? Körülnéznél?
-Igen...
-De várnod kell egy kicsit, tiszta sárkányszag vagyok. Van itt egy kellemes kis pihenõliget, ott megvárhatsz, míg rendbehozom magamat.
Valóban kellemes volt a padon üldögélni.
Piton jelenléte az itt dolgozókból hangsúlyozott tiszteletet váltott ki, de ezt egyáltalán nem tolakodva hozták tudomására. Mindenesetre a semmibõl elõbukkanó asztal a frissítõkkel, sütistállal, az itt tartott lényeket leíró ismertetõvel és távollátó varázskészülékkel megkülömböztetett vendégszeretetrõl árulkodott.
Kaplonia hamar elõkerült, mellételepedett és jót húzott a baracklébõl.
-Hühh, ez ám a meglepetés. Még egyetlen vendégemnek sem küldött senki asztalt... Mondtam neked, hogy tekintélyes vagy.
-Itt mindenki szivárványlátás-kórban szenved?
-Hû, de vicces. Az az igazság, hogy itt jóformán csak sámánvérûek dolgoznak- talán megérezték, hogy nem vagy közömbös számomra.
-Még mindig így vagy vele, illetve velem?
-Ki akarod próbálni? Hát tessék.- a boszorkány Perselus vállára tette kezét. Újra az a kellemes, áramütésszerû bizsergés futott végig a férfi testén
-Hm. És te nem kérdezel semmit?
-Minek? Idejöttél, és ez nekem elég. Látom a szemedben, hogy szeretnéd megismerni a munkámat, ez meg kifejezetten megtisztelõ. Állok szolgálatodra, hercegem.
Csak nem bírta megállni, hogy bele ne csókoljon a nõ tenyerébe...
A Veszélyes Lények nézegetése talán érdekesebb lett volna Hagridnak, de Perselus Piton számára sem volt éppen közömbös. Elvégre a bájitalok számos alapanyaga állati eredetû, itt pedig igazi különlegességket is megfigyelhetett.
Akadtak itt Óriáspókok (szigorúan elkülönítve egymástól, hogy túl ne szaporodjanak), néhány szárnyas ló, skorpiófészek, egy hatalmas albínó királykobra nõstény (Piton somolygott, mikor megtudta, hogy Albina a neve), egyéb mérgeskígyók.
Jókora thesztrálménes, az Intézet büszkesége. Kaplonia megmutatta, hogy Komor, a saját hátasa milyen csodás eredményekkel rendelkezik, és idomítása mesterfokú . A kiscsikót is megnézték, szépen fejlett, kezes jószágként megnyalta Piton tenyerét is. "Ez az alapfok a szoktatásban".-nevetett a boszorkány, kézmosás közben.
(Házi) Murmuctelep, a lelkesen visítozó lényecskéktől alig bírtak elszabadulni.
Külön magaslaton állt a Turulok fészke, de ehez nem mentek nagyon közel, mert "tiszteletben kell tartani a magánéletüket", mondta Kaplonia.
Különlegesen képzett személyzet foglalatoskodott a lények ellátásával, s azok meg sem kísérelték megtámadni a velük foglalatoskodókat. Nyugodt viselkedésük szokatlannak tûnt, de itt mindenki természetesnek vette ezt az állapotot.
-Bizony, ez a sámánvér hatalma- kommentálta a boszorkány a szorgos munkálkodást. -Ezt irígylik tõlünk a Tars Fahaj-félék. Pedig nagyon nehéz jól használni, korlátok között tartani az erõnket.
-Ez titkos tudomány, vagy beszélhetsz róla?- Piton leült egy útjukba esõ padra, fejmozdulattal invitálva maga mellé kísérõjét.
- Könyvek tucatjaiban szerepel, semmi titkos nincs benne. Viszont akiben nincs meg a képesség, hogy a természeti szellem-mágiát használja, nem sokat ért az egészbõl. Most megfogom a kezed... Mit érzel pontosan?
-Nyugalmat.- felelte meglepõdve Piton.
-És most?
-Megkönnyebbülést.
-Na, és harmadszorra?
-Azt, hogy rögtön leteperlek, ha nem hagyod abba...
-Bocsánat. Nos, erre értettem, hogy nehéz kordában tartani az erõt... az erõmet. Keserves volt megállnom, hogy ne használjam, ha veled voltam együtt.
-Ejnye, hogy miket nem tudok meg!
-Ne húzogasd a szád, ha nem muszáj. Most csalódtál bennem? Többet nem akarok ezzel visszaélni! Ereszd el a kezem!
-Nem. Jó helyen van itt, ahol van. Inkább folytasd. Tehát érzelmeket sugároztok ki, érzelmeket váltotok ki másokból, tudjátok, mit érez, akibe beleolvastok.
-Igen, ezt nevezik a vaskalaposok igézésnek, állatok esetében bestiabûbájnak. De nem mindenkit tudunk olvasni vagy befolyásolni, vannak emberek, akikre egyszerûen nem hat. Néhány lény is ellenálló vele szemben, például a kentaurok nagy része. Szerencsére nincsenek sokan. Rajtuk nem tudunk segíteni.
- Segítésre használjátok a sámánerõt?
- A Jobb Kéz Ösvényét követõk, mint én is, feltétlenül. Megnyugtatás, bátorítás, együttérzés és még folytathatnám. De ez csak az egyik alkalmazása a természet szellemeitõl átvett mágikus energia hasznosításásnak. Gyógyításra is használom, ha szükséges- ennek tanúja is voltál, Perselus.
Piton egyik hosszú ujjával simogni kezdte a nála felejtett kezet. A Mindent-Thudó könyv címlapján látott táncoló sámánok jutottak eszébe, meg hogy "vadembereknek" titulálta a különös õsi mágia használóit.
Túl hamar ítélkezett- ismerte el magában.
A boszorkány hozzásimult, ujjaival beleszántott Perselus fekete hajába. Nem zavarta, hogy bárki megláthatja.
-Azt hiszem, most abbahagyhatjuk a beszélgetést errõl a témáról. Hogyan tovább?
-Gyere el este a szobámba!
-Finomabban nem lehetne mondani?
-Hát akkor: ma este a szobámban várlak.
Merénylet
-Még az hiányozna, hogy túlzásba essek!-morogta ingerülten.
És az idõ csak telt...
Ekkor szólalt meg a Varázsvészjelzõ. Nem csak szirénázott, hanem öblös hangon még bömbölt is:
-Behatolás a védett területre! Gonosz hatalom! A legerõsebb mágiával rendelkezõk bírhatnak csak vele! Riadó!
Kaplonia! Õ a biztonsági megbízott! Mindenképpen odamegy, hogy megpróbálja feltartóztatni a határsértőt!
Piton késlekedés nélkül pálcát ragadott, és kirohant az ajtón.
A láp szélén már javában dúlt a küzdelem. Kaplonia dühödten védekezett a ráküldött villámcsapások ellen, nagyokat ugorva elõlük. Viszonzásul csontig ható, jeges szélvihart küldött a támadóra, de ereje jócskán megcsappant már.
Csak magára számíthatott. Ellenfele kirekesztõ bûbája miatt segítõi még csak meg sem tudták közelíteni a harcolókat. Az egyetlen kivétel, HanyIstók a mocsárban lavírozva jókora sárcsomókkal hajigálta a támadót, vajmi kevés sikerrel. De legalább próbálkozott.
-Ezer arany, ezer arany a fejedért, Kaplonia- hörögte a támadó -megszerzem, és senki sem védhet meg ellenem!
-Majd meglátjuk, bírsz-e velem, pokolfajzat!
Ez nagy hibának bizonyult. Lehetõvé tette, hogy a támadó bemérje pontos helyzetét.
Ökölnagyságú jégdarabok kezdtek záporozni rá . Nem tudott kitérni elõlük, de megpróbált a lápba ugrani, ott talán kissé védve lesz a vízinövények között...
Fájdalom. Sötétség. Mindennek vége...
Az alacsony, sebhelyes arcú varázsló kényelmesen sétált áldozata felé. Semmiféle sámán vagy mágikus lény nem akadályozhatja meg, hogy levágja az ájult vagy halott boszorkány fejét, majd köddé válva eltûnjön a trófeával. Ezer aranyért bárkivel végezne, a Nagy Barakony biztos ügyfél.
Elégedett lesz Véreskéz Edömér munkájával!
Kezdte elõhúzni a hátára szíjazott kardot. Gyorsított tempóján.
Nagyon szeretett fejeket levágni! Tulajdonképpen ezért is lett bérgyilkos.
De megzavarták kedvenc tevékenysége gyakorlásában.
Magas, fekete ruhás, sápadt férfi öltött testet áldozata elõtt. Kezében varázspálca, arca kifejezéstelen, fekete szemeiben kérlelhetetlen harag.
-STUPOR TOTALUM!
Véreskéz Edömér kábultan összeroskadt. Tehetetlenül feküdt a földön.
Perselus Piton ügyet sem vetett az ártalmatlanná tett gonosztevõre. Kaplonia mellé térdelt, megkönnyebbülve látta, hogy bár tele van sérülésekkel, de lélegzik, él.
Óvatosan vizsgálni kezdte a boszorkány fejét.
-Aú, ez fáj!- a nõ fel akart ülni- jajj, ez még jobban!
-Mi lenne, ha veszteg maradnál? Talán akkor nem fájna.
-Te vagy az, Perselus? Hogy kerülsz ide? A bérgyilkos... Mi történt?
-Ott fekszik a merénylõd elkábítva. Maradj már nyugton! Legalább két óráig moccanni sem bír.
-Ezek szerint gyõztem?
-Vesztettél.
-Afrancba. Akkor... te védtél meg tõle, igaz?
-Megtettem, ami tellett tõlem. De most már tényleg maradj mozdulatlan! Ne folyasd a véred hiába. Itt jönnek a tieid, mehetsz a gyengélkedõre, ha található itt olyan.
-Hogyne lenne. Elvárom, hogy te légy az elsõ látogatóm, életem megmentõje.
Hálásan rámosolygott, majd ismét elájult.
-Nagyon agyafúrt volt ez az Edömér Véreskéz. Amúgy ismert profi bérgyilkos, minden aurorirodában ott lóg a körözése. Szerencsénk volt, Piton professzor, hogy a segítségünkre sietett, nagyon hálásak vagyunk érte!
Kláris Kristálygyöngy még mindig verejtékező homlokát törölgetve írta meg az eseti jegyzőkönyvet. Megjegyzéseiből kiderült, hogy előre kidolgozott akcióval akadt dolguk. A bérgyilkosnak még arra is volt gondja, hogy Kaploniának ne segíthessen sámán, vagy mágikus lény. Perselus Piton egyik sem volt, így tudott beavatkozni a küzdelembe.
- Ha nem akarja ünnepeltetnie magát- nézett ki Kristálygyöngy az ablakon- a hátsó kijáratot ajálanám. Kint áll majd az összes intézeti dolgozó, murmuc, a külső munkatársak és egy sereg újságíró.
-Nem óhajtok felhajtást- szólt Perselus Piton, és a mutatott irányba indult kifelé.
Két napig nem látogathatta meg a sérüléseket szenvedett boszorkányt, a vele foglalkozó gyógyító azonban tisztességesen beszámolt mindenkori állapotáról. Egyre jobban érzi magát, de gyógyító álmot bocsájtottak rá, hogy a sebei hamarabb hegedjenek be.
Jobb híján eltűrte a köszönetet mondók intézeti delegációjának magasztalását, a (házi)murmucok tisztelgő táncát is hajlandó volt megtekinteni (ez legalább érdekes volt), végül interjút adott EGY újságírónak, aki interjút adott a többi újságírónak. Fennmaradó idejét kulcsrazárt laborjában dolgozgatva, zárt ablakok mögött töltötte (elvetemült elemek virágokat kezdtek bedobálni, mire gyorsan becsukta az ablakszárnyakat is).
"A végén még népszerűbb leszek itt, mint Dumbledore" - morgolódott magában- "semmi szükségem nincs feltűnésre".
Jóízűen aludt már mindenki, mikor Piton saját szobájába indult. Az asztalon egy oda nem illő ezüstkanál és egy pergamen fogadta.
"Zsuppszkulcs az első látogatómnak, holnap 10.-től "- ennyi állt rajta.
Kevés szóból is ért az ember.
Perselus Piton azt hitte, rossz helyre vitte a zsuppszkulcs. Virágbolttal keresztezett könyvtárban találta magát, a szobában alig fért el egy ágy. Viszont abból ismerős alak intette közelebb.
- Erre, erre!
Piton kikerült egy asztalnyi cserepes virágot, majdnem sikerült feldöntenie egy könyvespolcot, megbotlott egy murmucban, de végül csak sikerült odalavíroznia magát az ágy mellé. Leroskadt az odakészített székre.
-Ez itt egy betegszoba akar lenni?
-Neked is jó napot, Perselus! A barátaim behozták a könyveimet, a virágokat meg a tisztelőimtől kaptam. Nem lehetek olyan goromba, hogy hazaküldessem ezeket.
-A látogatóid meg ugyanitt fognak kikötni, a szomszédos szobákban.
-Ugyan! Nem maradok már itt sokáig.
-Hm.
-Micsoda épületes társalgás! Azt hittem....
- Mit?
- Perselus, te megmentetted az életemet, legalább ülj az ágyam szélére, meg akarlak csókolni.
-Mindig ilyen erőszakos leszel?- lassan felállt, Kaplonia fölé hajolt az ágyra támaszkodva.. Óvatosann ereszkedett egyre lejjebb, míg végre összesimultak az ajkaik. Ez igazi csók volt a javából. Átölelték egymást, Perselus ringatni kezdte a nőt, hogy megnyugtassa.
- Köszönöm, hogy megvédtél- suttogta a boszorkány gyengéden.- Fogalmam sem volt arról, hogy csapdába sétálok. De a feladatomat teljesítenem kell, akár az életem árán is. Megígértem...
-Cssss! Most már minden rendben van. Nem akarsz még egy kicsit aludni?
-Mellettem maradsz?
-Ha megteszel valamit cserébe.
-Mit szeretnél?
-Ha meggyógyultál, várni foglak aznap este a szobámban.
Kaplonia erre mit tehetett? Halkan elnevette magát, bólintott, majd mosolyogva álomba zuhant..
Az ígéret szép szó
-Dehogy, csak gondoltam, kipróbálom a legújabb átalakító bûbájamat a szobámon. Ez lett belõle. Tetszetõs?
-Csak ámulok és bámulok.
Perselus Piton elégedetten figyelte vendégét. Valójában fél napot töltött különféle varázslatokkal (és azok inaktiválásával), hogy barátságos, elegáns környezetet teremtsen a találkához. Néha már ott tartott, hogy feladja, fõleg a szobából nyíló törökös fürdõ és az éneklõ virágokkal telezsúfolt üvegház elõteremtése, majd eltüntetése után...
Ezek után már nem sok ideje maradt diszbe öltözésre, ezért megelégedett szokásos fekete nadrágja és egy zöldesfekete ing kombinációjával. Nyakkendõt csakazértsem kötött. Nehogy már túlzásba essen!
Kaplonia is hasonlóképpen gondolkodhatott, mivel fekete, hosszú bársonyszoknyát viselt hozzávaló zsabós fehér blúzzal. Leginkább Roxfortos diáklányra emlékeztetett. Fõleg, mert felfedezõ sétája során hasonlóképpen is viselkedett a bámészkodó csitrikhez.
Piton kezdte megelégelni ezt az ostobaságot. Külömben is úgy vélte, eddig túl elnézően bánt Kaploniával: egyszer sem bánt vele szigorúan. Hát most itt az ideje, hogy alaposan helyretegye. A saját érdekében. Ennyire nem kivételezhet senkivel.
-Jó lenne, ha észrevennéd: én is itt vagyok. Méltóztatnál helyet foglalni az asztalnál? Beszédem van veled.
-Igenis, tanár úr- grimaszolt a boszorkány.- Most kioktatás következik? Állok elébe.
-Meg is halhattál volna, Kaplonia! Miért viselkedtél ilyen felelõtlenül? Be kellett volna várnod pár emberedet, mikor megszólalt a Varázsriasztó!
-Hm, valóban?
-Csak ennyit tudsz mondani?
-A fenébe is, ne idegesíts fel!
-Inkább legyél ideges, mint halott! Az önfejûséged egyszer majd a vesztedet okozza.
Kaplonia elvörösödött.
-Jó, követtem el hibákat. Ezt beismerhetem.
-És mi az , amit nem ismerhetsz be nekem?
Hosszú csönd. A boszorkány magában fortyogott, Piton szigorúan meredt rá az asztal túloldaláról.
-Talán nincs is más mondanivalód? Csak nehéz beismerni, hogy ostobán cselekedtél?- gúnyolódott.
-Most aztán elég legyen ebbõl! - Kaplonia teljesen elveszítette a fejét.- Hát akkor elmondom az igazat!- Az asztalra támaszkodva felugrott, dühösen meredt Piton arcába.
-Végig tudtam, hogy ki tört be az Intézet területére, tudtam, hogy a fejemért jött, megbízatásom volt rá, hogy elkapjam Véreskéz Edömért!!!
A férfi meglepõdött, de a feldühödött boszorkány nem hagyta szóhoz jutni.
-Felelõtlen? Ostoba? Meglehet, de a saját életemet kockáztatom inkább, nem másokét! Hibáztam, mert a szokásos sámánvarázslatokkal próbáltam legyõzni a bérgyilkost, elvesztegettem az erőm nagy részét! Nem vetettem be a legerõsebb képességemet.... Akarod látni, professzor úr?
A padlóból hirtelen füst burkolta be alakját, s mikor eloszlott, Kaplonia helyett egy hatalmas fehér tigris támaszkodott az asztalra. Hosszú, éles karmok húztak barázdákat a falapra, a fenyegetően vicsorgó szájból iszonyatos fogsor villant elõ. A szemei maradtak csak emberiek... a csillogó, zöld szemek.
-Kaplonia.... -szólította halkan Piton.
A tigris abbahagyta a vicsorgást, megrázta fejét , előrehajolt.... Majd reszelõs nyelvével óvatosan megnyalta a férfi arcát.
Visszahúzódott, ismét feltört a füst...
Kaplonia, a boszorkány ült megint a székben.
-Elvesztettem a fejem.... Nem kellett volna. Az a baj, hogy nem bírom, ha igazságtalanul kritizálnak.
-Szóval mégis beálltál a titkosügynökök közé.
-Nem egészen ez az igazság, de néha igénybe veszik szolgálataimat. A totemalakomban sokkal erõsebb és ügyesebb vagyok, de leginkább felderítõmunkákat bíznak rám. Vagy mondhatod: kémkedést. Idõnként. -sóhajtva lecsüggesztette fejét.
Piton átsétált a boszorkányhoz. Széke mögé állt, és finoman maszírozni kezdte a halántékát.
-Nálunk is megkegyelmeztek azoknak a halálfalóknak, akik megbánták tetteiket és információkat adtak az illetékeseknek a Nagyúrról Az egyikük én voltam.
Voldemort megölte azt az asszonyt, akit gyermekkorom óta szerettem. Akkor felesküdtem, hogy ellene dolgozom, amíg csak él.
-Perselus, mondtam már, te sokkal külömb vagy nálam. Nagyon sajnálom a veszteségedet.
-Én is a tiédet. Most már igazából értem, miért vonzódunk egymáshoz... Eleinte azt hittem, hogy közönséges testi vágy az egész.
- A hasonló sors és a feladatunk: a gonoszság elleni titkos küzdelem hozott össze minket. De vajon miért?
-Talán hogy tanuljunk egymástól. Talán azért, hogy tudjuk: nem vagyunk egyedül ezzel a teherrel. És ezután a találkozás után erõsebbek leszünk feladatunk teljesítésében, mivel példát mutattunk egymásnak. Igaz, Kaplonia?
-Igaz, Perselus. Folytassuk ezt az estét kellemesebben, rendben?
Pitont nagyon felizgatták a történtek, a végső igazság, és a boszorkány őszintesége. Annyira kívánta, hogy képes lett volna leteperni, ha esetleg ellenkezni kezdene. Tényleg kifordult magából? Mindjárt teljesen elveszti a fejét. Egyre szorosabban markolta a nő karját, majd mikor az ágy mellé értek, egyszerűen rálökte és rávetette magát. Testével leszorította, tépte róla a ruhát, vadul csókolta, harapdálta a nyakát, vállát... Érezte megkeményedő melleit, ágaskodó mellbimbóit, nekifeszülő izmos testét. Valahogy elvesztette maga is a ruháit, férfiassága követelőzően ostromolja az alatta vergődő testet.. Szétlökte combjait, közéjük nyúlt, lucskos lett a keze, és már csak ennyi kellett, vadul belehatolt a buja forróságba. Mélyre fúrta magát, egyre gyorsabban mozgott, kéjesen érzékelte a választ, a mozgó csípőt, a hüvely szorítását. Tartson csak minél tovább, bársonyos mélységben akar elveszni. És szorít, szorít, majd lüktet, ő végső vad, mély lökésekbe kezd, mielőtt kiontaná... Kiáltását gyengéd harapásba fojtja, s csak fekszenek , fekszenek, egyikük sem képes megmozdulni még..
Lassan ocsúdott az érzéki kábulatból, kezdte felfogni, mit csinált. Valósággal megerőszakolta... most mi lesz? Szorosan hozzásimult a nőhöz, gyengéd simogatással kérte szavak nélkül bocsánatát Az felnézett, és mikor meglátta boldog, kielégült arcát, csillogó, zöld szemét, már tudta, nincsen semmi baj. Megint sikerült neki örömet szereznie, és minden, minden, minden rendben van.
13. fejezet
Búcsú és hazatérés
Pomona Bimba professzor kissé kikerekedett az itt töltött idõ alatt, láthatólag jól érezte magát a küldetésen. Az intézet dolgozói nagyon megszerették, mindenkihez volt egy kedves szava, barátságos mosolya, örömmel adott tanácsot a hozzáfordulóknak. Aranka Fehérlonccal szinte elválaszthatalanok lettek, fõleg miután közösen sikerült kifejleszteniük egy eljárást a Phannon Futóbab lelassítására (így az ügyetlenebb munkatársak is utol tudták érni eme fürge növényt).
Perselus Piton professzor általános tiszteletet váltott ki, akárhol is jelent meg szokásos fekete ruhájában. Bármilyen mogorván is nézett, mindenki tisztelettel köszöntötte, minden kívánságát teljesítették. Laborjából eltávolították a Duruzsolót, helyette mindennap a Reggeli Próféta friss példánya várta, ablakára tartós hangszigetelõ varázst bocsájtott valaki.
Természetesen senki nem tett megjegyzést arra sem, milyen gyakran látják együtt Kaplonia Fagyottûzzel.
Még Tars Fahaj sem kellemetlenkedett még egyszer ez ügyben. Szerencséjére.
Piton és Kaplonia az Aranyhal-tó egyik padján ülve beszélgettek. Tisztában voltak a ténnyel, hogy talán soha többé nem találkoznak. Hiszen mindkettõjüknek olyan vállalt feladata volt, amely nem tette lehetõvé, hogy elhanyagolják, hogy elhagyják õrhelyüket.
- Nagyon örülök, hogy találkoztunk, fekete hercegem, még ha nem is látlak soha többé- mondta Kaplonia.- Hiányozni fogsz, ha kioktatásra lesz szükségem.
- Csak akkor? "Szépen megtisztelsz", mondhatom.
- Tudod jól, hogy nem csak akkor. Ma este elbúcsúzunk.
-Hát igen.
-Szeretnék egy ajándékot adni neked, mielõtt elmész. Viszont....
-Ha már ajándékról esett szó....- Piton apró kézmozdulattal egy kis ládát varázsolt elõ a levegõbõl. -Ezeket neked készítettem. Nézz csak bele!
A boszorkány kinyitotta, örömmel szedegette ki a különlegesebbnél különlegesebb bájitalokat tartalmazó üvegcséket.
-Sebheggesztõ... fájdalomcsillapító...álomhozó.... Százfûlé-fõzet.... Felix Felicitas... rögtön elájulok....
-Inkább ne tedd! Kissé talán feltünõ lenne még itt is.
Kaplonia szorosan átölelte a varázslót.
-Köszönöm! Igyekszem jól fehasználni, ígérem.
-És mi lesz az én ajándékommal?
-Hát, azt elég bonyolult lesz átadni. Megbízol bennem, Perselus?
-Amennyire csak telik tõlem.
-Akkor késõ este érted megy a saját thesztrálom, Komor. Ülj rá, és õ elhoz téged hozzám, hogy átadhassam azt, amit neked szántam.
-Érdekesen hangzik. Egyéb utasítás?
-Nem lesz szükséged sem talárra, sem kabátra, ha nem ragaszkodsz mindenképpen ezekhez a ruhadarabokhoz....
Vastag köd ereszkedett aznap este a lápra és az intézetre.
Perselus Piton alig látott ki szobája ablakán, elgondolkodott, vajon ilyen körülmények között is megkapja-e a titokzatos ajándékot.
A köd sejtelmesen gomolygott az alig látható épületek körül, valahonnan zene, rimikus kántálás zaja hallatszott.A távoli hangok nem voltak ijesztõek vagy fenyegetõek, inkább ünnepélyesen hangzottak. Női és férfihangok fonódtak valami ősi énekszóba
"Nap fénye, világosságot, Hold fénye, teljességet,
Víz színe, tisztaságot, Csillagok, fényességet adjatok, adjatok, adjatok...
Kegyes Földanya, Kegyes Nap Atya, Kegyes Hold Anya, Kegyes Víz Anya
Kegyes Ősanyák, Kegyes Ősapák
Kegyes Istenek, Kegyes Szellemek
Áldozunk most előttetek, tiszteljük az Ősi Rendet,
Előttetek fejet hajtunk, fogadjátok hódolatunk!
Kegyes Földanya, Kegyes Nap Atya, Kegyes Hold Anya, Kegyes Víz Anya
Kegyes Ősanyák, Kegyes Ősapák
Kegyes Istenek, Kegyes Szellemek
Áldozatunk fogadjátok,
Mit társunk kér, megadjátok!
Hallgasssátok könyörgésünk, vigyázzátok nemzetségünk! ***
Valamilyen szertartást készíthetnek elő a sámánvérűek, erre utal a sűrű pára, valamint hogy senki sem mutatkozik az elnéptelenedett a területen.
Végül szétnyíllt a köd, Komor, a thesztrál léptetett ki belõle. A sárkányszerû lószörnyeteg olyan ünnepélyesen mozgott, mint a muglik dísszemléjén parádézó valódi lovak. Megállt az ablak elõtt.
Piton lesétált hozzá, felült a kényelmes nyeregbe, és az állatra bízta magát. A levegõbe emelkedtek.
Ismerõs helyen landolt Komor, egy lobogó máglya közelében, Hadzsi nyírfa adta a hátteret. Egy sziget a vastag ködben....
A dobosok és az énekesek messzebb folytatták tevékenységüket. A máglya elõtt egyetlen személy tartózkodott csak, egyszerû, földig érõ barna ruhában, mezítláb. Hajába apró varkocsokat font, nyakában ezüstként világított egy pentákulum.
Kaplonia. Ki lenne más? A sámánvérűek között is hatalmas asszony- mindig sejtette róla.
- Légy üdvözölve Minden Teremtett Szellemek nevében, Perselus Piton. Jöjj hozzám!
A szólított minden sietség nélkül, nyugodtan lépett eléje.
- Elfogadod ajándékomat?
-Igen, Kaplonia.
-Akkor rádteszem védelmem jelét. Nyisd szét az inged.- jobbkezét Piton mellkasára tette. Tekintete a tiszta égre szegeződött- itt nem takarta el semmi.
- Istennõk, istenek, tûz és víz, lég és föld, minden teremtett dolgok szellemei, segítsétek õt!
A máglya ropogva fellángolt, kétszer akkorára növekedett, mint volt..
-Védelmem által sámánok ereje ne bánthassa õt!
Háromágú, zöldszínű villám csapott le a távolban.
-Hatalmam által ellenség ne ismerje fel, legyen számukra láthatalan, miként vadászó tigris a dzsungelben!
Szélvihar rázta meg a lombokat, összevissza táncot jártak a fák.....
- Istennõk, istenek, tûz és víz, lég és föld, minden teremtett dolgok szellemei, megköszönöm néktek!
Minden elnyugodott, csak a tűz ropogott tovább halkan.
A nő levette kezét a férfi melkasáról, s ezúttal minden óvatosság nélkül nézett a szemébe.
Piton a szertartás alatt csak a keze melegét érezte, most viszont valami fájó hidegséget... Hiányt.
Valóban nagy ajándékot kapott, ezt a Minden-Thudó könyvben olvasta a "Sámánáldás" címszó alatt. Sosem gondolta volna, hogy része is lesz benne...
-Most menj- suttogta Kaplonia- Komor hazavisz. Elvégezzük a hálaadó szertartást, és ha gondolod...
-Várni foglak, mint mindig.
Várta is, és gyengéden szeretkeztek a széles ágyban - utoljára.
Másnap elváltak útjaik, talán mindörökre.
Albus Dumbledore megigazította lecsúszófélben levõ szemüvegét, jót húzott a citromitalból, majd kíváncsian méregette két professzorát.
-Igen hasznosan töltötték az idõt, amint hallom. Valami csodaszép levelet küldött a Phannon Intézet igazgatónõje, nem gyõzte dícsérni önöket...
Pomona Bimba professzor szélesen elmosolyodott, Perselus Piton közönyös arccal bólintott.
- Küldtek az Intézetből még két nagy ládányi ajándékot is... Hagrid majdnem szívbajt kapott, mikor azok a hatalmas Turulok leszálltak a háza elõtt. Persze hamar rájött, hogy valamiféle postamadarak lehetnek, így birkahússal kezdte kínálgatni õket. Jól tette, mert így egy ideig még maradtak.
-Mi volt a ládákban?- kérdezte Bimba.
-Sokféle mag és növénypalánta, ritka bájitalalapanyagok, külön az én részemre "lekváros palacsinta"- igen finom volt- meg valami visítozó, szőrös potyautas, aki nem szerepelt az ajándékok jegyzékében.
Piton elhúzta a száját.
- Ha jól gondolom, egy Házi Murmuc lehetett.
-Bizony, az volt. Mindenáron itt akart maradni, de Roxfortot nem tehetjük még õrültebb hellyé, elég Hóborcot megfékezni. Ráadásul a Murmucok nem jönnek ki a macskákkal... Frics úr felmondott volna, ha azt a lényt itt marasztaljuk. Így hát turulfordultával visszaküldtük Phannoniába. Minden jó, ha vége jó.
Dumbledore felállt az íróasztala mellõl.
-Nos, még egyszer köszönöm sikeres közremûködésüket. -kezet rázott mindkettõjükkel - Pihenjenek sokat, használják ki az idõt, amíg nem jönnek meg a diákok.
Pomona Bimba igencsak sietõsre vette a távozást. Alig várta, hogy átvizsgálja az ajándékládák tartalmát. Hipp-hopp, és már ott sem volt.
-Egy pillanatra, Perselus - állította meg Dumbledore a kifelé igyekvõ Pitont. -Egy madárka azt csicseregte, hogy...khm... kellemes ismeretségre sikerült szert tenned Phannoniában. Nem akarok indiszkrét lenni, de nem bántad meg ezt a kiküldetést? Tudod tovább folytatni, amit felvállaltál?
-Most még egyértelműbb lett számomra, hogy folytatnom kell.- a Bájitalok Mestere komoly képpel elhagyta az irodát.
Albus Dumbledore elgondolkozva dõlt hátra székében.
-Szóval igaz, hogy vannak sorsszerû találkozások a rokonlelkek között- motyogta maga elé.- Örülök, hogy sikerült ezt lehetõvé tennem.
..
.
.
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 6
Tegnapi: 3
Heti: 9
Havi: 23
Össz.: 38 410
Látogatottság növelés
Perselus Piton (Aliran oldala) - © 2008 - 2025 - pitonfic.hupont.hu